ZANZA koncert kritika
”Zanza Band – jó zenék minőségi esszenciája
Őszintén szólva nem túl lelkesen olvasom azokat a mostanában megjelenő cikkeket, amelyekben a béka feneke alatti magyarországi zenei ízlést kárhoztatják: fixa ideám, hogy mindig a meg nem értett (önjelölt) zseni duzzog, fanyalog, és úgy gondolom, a széles körben hozzáférhető slágerek átlagos színvonala (ha nem is sokkal, de) jobb, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Szombat este azonban valamelyest nekik kellett, hogy igazat adjak, ugyanis bántóan kevesen hallgatták a Zanza Bandet a főtéri nagyszínpad előtt. A jászberényi tagokkal (Kovács Lehel – ének, Szalóczy Miklós – dob) megerősített formáció minőségi produkciója a hűvös időjárás ellenére is több nézőt érdemelt volna még akkor is, ha csak három héttel voltunk túl az Érpart Fesztivál hideg sörre ingerlő kánikulai Zanza-buliján.
Hogy miről maradtak le a szombat estéjüket máshol töltők? Egyrészt érzelmes-filozofikus magyar és angol nyelvű saját dalokról. Aztán stíluskavalkádról: kitüntetett szerepet kapott a blues (ezek közül a személyes kedvencem a „Szomorú blues” című népdalátirat lett), a swing, a funk. Magas színvonalon előadott feldolgozásokról: meggyőzően szólt az emlékeim szerint általam tusfürdőreklámban felfedezett, az eredetinél tempósabb Otis Redding-dal („Sitting in the dock of the bay”), a „gyönyörű” jelzővel a banda Hendrix-adaptációját illette ínyenc ismerősöm, Stevie Wonder funknótája (Superstition) pedig a főtér leggyönyörűbb lányait vette rá a táncra.
Külön bekezdést érdemelnek az elismerésért kitartó lelkesedéssel dolgozó zenekari tagok. Kovács Lehel átszellemülten énekelte a saját szerzeményeket és a más előadóktól kölcsönzött dalokat egyaránt; hiteles figura: talán fekete lélek rejtezik benne is? Pocsony Lóránd minden erőlködéstől, póztól mentesen, jókedvvel gitározta le a koncertprogramot. A virtuóz Tusor Péter olyan mélyfúrásokat végzett basszusgitárjátékával a pulóveres szombat estén, hogy őszintén félek: a közútkezelő statikusai lepik el napokon belül a forgalmas útkereszteződést. Szalóczy Miklóst más bandákban nyújtott teljesítményéhez hasonlóan most is élvezet volt hallgatni: a világítástechnikának köszönhetően a bíróság falára kivetülő árnyékát is szívesen figyeltem. A szemtelenül fiatal Marsal Ferenc ellentmondást nem tűrően bűvölte a Kurzweilt: billentyűjátékával személyemben egy újabb hívet szerzett magának.
„Lord, I been workin’ every night” (Uram, minden este dolgoztam), énekelte Kovács Lehel a gospeles lüktetésű, Allman Brothers Band-dalban, a Southbond című szerzeményben. Bízom benne, a Zanza Band esetében a vallomásban megénekelt munkavégzés helye legalább évente egyszer Jászberény marad.
Ízelítő a Zanza zenéből itt és itt.
P. T.”
